Mottó: Minden élet.

Ez a könyv pofonszerű hirtelenséggel került a látóterembe pár héttel ezelőtt egy könyves csoportban. Azonnal kutatni kezdtem utána, főleg, hogy egyre több és több helyen tűnt fel. Végül e-könyvben jutottam hozzá. Nem ezt terveztem olvasni, de elutaztam a hétvégére, és papíralapú könyv helyett az e-book olvasómat vittem magammal (hiszen tudjátok, hogy van ez... egy könyv nem könyv, de mégis programod lesz, de mégsem tudhatod, mennyi...), és ebbe kezdtem bele. Azt éreztem, hogy túl nagyok az elvárásaim már most, és nagyon féltem a csalódástól.

Nem csalódtam. Nem is múlta felül a várakozásaimat, de a nagy dicséretek közepette ez talán nem is csoda, és ami fontos, hogy nem is éreztem becsapva magam. Alább ki is fejtem, miért - jegyzeteltem közben, nehogy kimaradjon valami!

A Stoner azért keltette fel az érdeklődésemet, mert témájának pont azt jelölte meg, ami hosszú évek óta engem is foglalkoztat (kis önreklám: még írtam is a témában egy novellát), mégpedig az átlagélet értelme. Ez most nagyon közhelyesen hangzik, de mindjárt kifejtem. Egészen egyszerűen ennek a könyvnek a fülszövege adja az első értelmezését, tisztázza, hogy tudatában van annak, hogy a főszereplő élete mennyire átlagos. Majd elkezdi mesélni ezt az életet. És igaza is van. Egy férfi, William Stoner életrajzát olvashatjuk, akivel soha senki nem találkozott, mert nem létezett, mégis biztos, hogy létezett.

Ebből az előzetes értelmezésből pedig nem lepődünk meg, amikor a történet előre kiszámítható. Hiszen a fülszöveg gyakorlatilag el is mondja a főbb csomópontokat (ha nem is direkt, de indirekt módon), így tulajdonképpen, ha előtte még soha nem olvastunk semmit, nem láttunk még filmeket, akkor is tudhatnánk, a főszereplőnek az élete adott pillanatban hová is tart. De nagy eséllyel már van némi élettapasztalatunk, ebből kifolyólag pedig tulajdonképpen bármilyen más esetben a fejünket fognánk a közhelyességtől. Itt azonban, ha a fülszöveg nem is elég, a szöveg, sőt néha a főszereplő maga is tematizálja élete átlagosságát:

"Egy figura villant fel előtte, amilyen dohányzószobai anekdotákon, olcsó regények lapjain szokott átsuhanni - egy szánalmas, középkorú fickó, akit nem ért meg a felesége, aki újra akarja élni az ifjúságát, viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb lánnyal, sután, bizarr módon kapkod az ifjúsága után, amely már sohasem lehet az övé (...)."

Vagy egy másik alkalommal: "Ami történt, klasszikusan egyszerű volt; előre kellett volna látnia."

A szöveg tehát teljesen tudatában van önmaga kiszámíthatóságával, de nem is ez adja a történet lényegét, vagy éppenséggel talán igen. Ami ugyanis engem is (és biztos vagyok benne, hogy még sokakat) foglalkoztat sokszor: mennyi emberélet van, ami nyomtalanul tűnik el a történelemben.

De én ettől függetlenül azt mondom, hogy ez a regény ennél jóval több. Mert az előbb felvázolt alap még nem tenné jó olvasmánnyá. Amitől jó még... Az idő dinamikája. A regény elején sokáig töprengtem, hogy hogy lehet, hogy annyi van még hátra, de máris eltelt 20 év. Hogyan fog ez belassítani. Mert a hirtelen fékezést nem viselem túl jól. Szerencsére nagyon tudatosan épült fel az időkeret, fokozatosan lassult-gyorsult néhol, pontosan érzékeltetve, mennyi idő telt el, néha áthidalva hosszabb időszakokat rövidebb szakaszon, amikor is ismét emlékezteti az olvasót: bármennyire is próbálja, nem tud mindent megírni Stoner életéről. Bár utóbbit most utólagos belemagyarázásnak érzem... Szóval felejtsétek el.

Egy-két konkrét dologra szeretném még felhívni a figyelmet. Az első, ami tényleg egészen konkrét, az egy közvetett párhuzam az Anna Kareninával. A szeretőjével való viszonyon gondolkozva felmerül a szökés lehetősége, a botrány vállalásáé, csak együtt legyenek, de teljesen tudatában vannak, hogy az mindent megváltoztatna, és nagyon szépen (közhelymentesen!) vezeti le pár mondatban a szöveg, hogyan is szűnne meg az, amitől a viszonyuk az, ami.

A másik, ami nagyon tetszett, az az állandó, többszintes háborúzás. A regény - bár hangsúlyozza a fülszöveg és az ajánlás, hogy fikció - sosem felejtkezik el róla, hogy hol tart a történelem, és reálisan, józanul mutatja be a közember élményeit, tapasztalatait adott események kapcsán. Ez lássuk be, elég merész, nehéz vállalás, ha a 20. század első felébe (az Egyesült Államokba) helyezzük a történetet: két világháború, szesztilalom, világválság... De mindeközben nem feledkezik meg az élet saját háborúiról: a főszereplő viszonylatában ez az egyetemen és a házasságán belüli háborúkat jelenti. Ezt nem csak én fantáziálom, a szöveg többször is háborús metaforákat használ ezekre a helyzetekre, majd a végefelé egészen egyszerűen össze is kapcsolja a kettőt: tisztázni próbálja magában a külső és belső háború érzésének egyensúlyát.

Harmadszor pedig egy személyesebb megjegyzés: számomra Grace (Stoner lánya) története volt a leginkább megindító. Vele tudtam leginkább azonosulni, az ő életét féltettem legjobban. Ha jobban belegondolok, talán éppen ez volt a leghiteltelenebb szál, mármint már maga Grace születése is... valahogy ő emlékeztett leginkább arra, hogy egy regényt olvasok, mégis lehet ezért fogtam fel a történet árnyalásának, a... Itt inkább befejezem, mert nagyon giccses hasonlatok jutnak csak eszembe.

William Stoner élete tehát mindenképp megéri, hogy elolvassuk. Nagyon fontos ezen kívül, hogy mások életét is próbáljuk így olvasni kicsit. Külön beleszerettem az egyetem-bölcsész-irodalmár szálba, amibe direkt nem szeretnék belemenni, mert ott már végképp elveszíteném a kontrollt magam és e fölött az értékelés fölött.

Egy szó, mint száz, őszintén ajánlom ennek a regénynek az elolvasását: türelemmel, figyelmesen, okosan. Vannak szépséghibái, vannak benne tökéletlenségek, de egy olvasni szerető embernek szerintem mindenképp érdemes a kezébe vennie.

Mottó: Minden élet.

18+ "Elméletileg úgy élsz, ahogy akarsz - mondta. - Elméletileg azzal dugsz, akivel akarsz, azt csinálsz, amit akarsz, nem számít, amíg nincs hatással a munkádra. De a fenébe is, mégsem úgy élsz, ahogy akarsz. Mert... a francba is. Tudod, hogy értem."